Az állati zsírok egészségi listáját (véleményem szerint) szépen vezeti a vadlazac “olaja” és a marha vesefaggyú, azonban ne feledkezzünk meg róla, hogy összetételüket nagymértékben meghatározza, hogy ezen állatok milyen körülmények között éltek és mivel táplálkoztak, valamint arról se, hogy ezen zsírok az állati szövetek szerves alkotóelemei! – tehát leginkább akkor támogathatják anyagcseréd egészségét, ha
a zsírt az adott állati terület részeként fogyasztod, hasonlóan, mint a kötőszövetes, bőrös részeket. És ez akkor természetes is igazán.
Ha hozzáadott állati zsírról gondolkodunk, fontos hangsúlyoznunk, hogy az állati élelmiszerek nagymértékű hőkezelése rendkívül káros (korábbi bejegyzéseimben már írtam róla). Ez igaz a zsírokra is.
De nem árt tudni azt sem, hogy a kiolvasztás, például egy marha vesefaggyú kiolvasztása is komoly hőhatással járhat! Ami már nem egészséges hosszútávon.
A kiolvasztás, mint feldolgozási folyamat nyilván minőség és eljárás függvénye is – azonban lényeges szerintem az is, hogy például egy hozzáadott marha vesefaggyú használata esetén különösen figyeljünk, honnan is származik az adott zsírforrás és milyen eljárással is nyerték ki.
A marha vesefaggyú nem olcsó, hisz az állat egészsége sem az. Nagyon fontos, hogy figyeljünk az állat és zsírjának minőségére és minőséget fogyasszunk. Nem elég az, hogy marha, vagy sertés…
Egy zárt helyen hizlalt, gabonával táplált sertés zsírja akár még 33 % omega-6 zsírt is tartalmazhat – szemben a szabadtartású mangalica és vaddisznó zsírjának 10,2 % körüli omega-6 tartalmával, a vadlazacolaj 1,5 és a szabadtartású marha vesefaggyújának 3,1 százalékos omega-6 tartalmával.
Ha a valódi vadlazacolaj, vagy a kitűnő minőségű marha vesefaggyú nem opció, mindenképpen érdemes a legjobb minőségű és összetételű zsírforrás után kutatni – és választani növényi zsírforrást is akár – például egy extra szűz kókuszzsírt, ha kérdéses lenne az adott állat húsának és zsírjának minősége, ami éppen kéznél lenne… persze az egészséges állati zsírforrások nem állnak meg a lazac, marha és mangalica triójánál, van még ám tojássárgája, velő, esetleg vaj, ghee – az is kitűnő táplálék lehet…
A minőség megelőzi a címkét és a mennyiséget.
Ha tudod, edd az állati zsírt a táplálék részeként és amennyire lehet, mértékletes hőkezelést alkalmazva. Hozzáadott zsiradék esetén is a kulcs, hogy magas hőállóságú zsírt is csak közepes mértékben tegyünk ki hőhatásnak. Ne égjen…
Régi magyar vicc, de van alapja…
– Milyen kenyeret egyek?
– Kenyérszalonnát!
Együtt az egész szövetet…