Hogy mennyire sózzuk meg az ételt, vagy éppen mennyire is legyen sóban szegény, szinte örök vita tárgyát képezi. A konyhasó (NaCl, nátrium-klorid) helyett ráadásul sokszor már kálium-kloridot javasolnak, ami semmivel sem jobb, csak alkalmas arra, hogy segítsen még valamit “mentesen” enni és inni.
Mennyi sót, nátrium-kloridot is fogyasszunk?
– Két szempontból fogom vizsgálni a kérdést az alábbiakban.
1. FOGYASZTÁSA MAGAS VÉRNYOMÁST OKOZ?
Ha optimális a kálium- és magnéziumbevitelünk, valamint nincs inzulinrezisztenciánk, akkor konyhasó-eredetű magasvérnyomás-betegsége maximum a világ össznépességének egy százalékának lenne. Vagy még annyinak se.
Miért?
Valójában a szénhidrát okoz a szervezetben következményes, ozmotikus nátrium-retenciót (visszatartást) és erre erősít rá az elégtelen magnézium- és káliumbevitel.
Ha megfigyeljük, az esetek jelentős százalékában az inzulinrezisztens emberi szervezetekben elégtelen a kálium és a magnézium plazmaszintje és napi bevitele.
És ebben az esetben, anyagcserezavarodottan is nagyon nagy mennyiségű nátrium-kloridot szükséges fogyasztani ahhoz, hogy a konyhasó fogyasztásától direkt tartós vérnyomás-emelkedés alakuljon ki.
A só, mint ízesítő, szerves része lehet táplálkozásunknak!
2. MENNYIRE SÓZZAM AZ ÉTELEIMET?
Hogy mennyire érezzük sós ízűnek az ételeket, azt az ízlelőbimbók saját szervezetre jellemző idegrendszeri érzékenysége mellett a szervezet szénhidrát fogyasztása határozza meg.
A nátrium bélhámsejtek általi felvétele (felszívódása) aktív transzport, mely a glukóz (szőlőcukor) aktív felvételét követi. A glukóz a megemésztett, hidrolizált, elemeire bontott szénhidrátból származik; ha több szénhidrátot fogyasztunk, a szervezetünk több sót is fog kérni tőlünk!
Optimalizált szénhidrátfogyasztás mellett sósnak érezhetjük azokat az élelmiszereket, melyeket addig nem éreztünk annak.
Ezután pedig ízlés kérdése a sózás… a só- es vízháztartás idegrendszeri szabályozása nagyon körültekintő, hisz mind a nátrium, mind a klorid, mind pedig a víz szervezetbeli mennyiségének fiziológiás koncentrációja elengedhetetlen a megfelelő életműködések fenntartásához.